Ja, az a bizonyos kérdés… Hát igen, előfordul néha, hogy ezt megkérdezik tőlem. :-) A válaszadás pedig egyszerű is meg nem is. Azt hiszem, sok oka van. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy az angol szakos, angol nyelvű szöveg faló hátteremből kifolyólag egyszer csak eljutottam oda, hogy ezt már meg merészelhettem tenni. Vesztenivalóm nem sok volt. Gondoltam, ha bukta lesz, úgysem fog tudni róla senki, mivel nem is szóltam róla senkinek, egy próbát meg mindenképpen megért… Aztán meg láttam, hogy ez bejön. Még többet írtam, még többet jelentem meg, és valahogy ez kezdett normálissá válni. A ‘mert megtehetem’ mellett itt volt még az is, hogy kedvem volt hozzá, hogy szeretek is angolul írni, meg hogy az olyanfajta írásokra, mint amikkel én próbálkoztam, itthon úgysem volt piac. (Vagy legalábbis akkor még nem láttam ilyesmit sehol.) Lehet, hogy sokak szemében ez hazafiatlan dolog, de ez engem ebből a szempontból nem igazán foglalkoztat. Egyébként meg nincs szó arról, hogy elhagytam volna az anyanyelvemet vagy ilyesmi. Abból úgyis csak egy van, és bennem is él az igény arra, hogy használjam, és ez az írás szempontjából is igaz. Végül is most is itt vagyok, és megint szöveget hozok létre… Konkrét terveim nincsenek arra nézve, hogy mit fogok írni magyarul vagy hogy mikor, de valamikor majd még szeretnék. Most is írtam verseket, de ezek angolul vannak, és már vannak terveim is arra nézve, hogy hová fogom őket elküldeni. Később talán lesz több is, más is, más nyelven is. Konkrét ígéreteket ugyan nem teszek, de én szeretném.
2006. június. archívuma.
Mit is mondjak
2006. június. 21. Uncategorized, Blogroll, SF Irodalom, sci-fi, fantasy, könyv, zene és Irodalom-ban. 0 HozzászólásValaki bíztatott ma, hogy blogoljak gyakrabban , de nem igazán jutott eszembe semmi olyasmi, amiről írni lehetne. Viszont azóta egy csomó embertől kaptam levelet . Nemrég mondta valaki, hogy ő azért nem vesz részt karaoke bulikon, mert ilyenkor meglehetősen kínos fényképek készülhetnek az emberről. A mai posta fényében azt kell mondjam, hogy igaza volt. Bántják a hiúságomat az olyan képek, amiken pocsékul nézek ki, (légyszi ezeket ne terjesszétek). Egy bloggertársam kérdezte, hogy miket olvasok/olvastam mostanában . Hát sokmindent. Tetszett például Sheenard két legutóbbi könyve, meg egy verseskötet Báger Gusztávtól (A tükör éle). Utóbbit főleg amiatt olvastam, hogy ő valamikor tanított engem, de a kötet iszonyú jó, úgyhogy ha szeretitek a költészetet, akkor érdemes elolvasni. Magyarul mostanában sajnos kevesebb könyvet olvastam mint angolul, na de majd ezután… Nemsokára elolvasom majd Brod könyvét, meg Ian Watson-tól Az Úr világa c. regényt, és A Rozsdamentes acélpatkány második részét is. Ami még említésre méltó azok közül, amikkel mostanában megismerkedtem, arról később írok majd kritikát. Lássuk csak, mi van még… Nemrégiben felkutattam egy csomó régi ismerőst is, és mindenkitől megkérdeztem, hogy van, mi van vele , (ebben sokat segített az IWIW). A legtöbben szerintem csak bejelölik egymást, örülnek az ismerős arcoknak, de nem mernek kérdésekkel fordulni olyan emberekhez, akiket már évek óta nem láttak. Pedig a lehetőség az megvan, pont ez benne a jó. Előkerülnek az egykori haverok, a volt osztálytársak, stb. Nagyon érdekes dolgokat tud meg így az ember. Sok olyasmit is, amit magamtól tuti ki nem találtam volna, (pedig nekem elég élénk a fantáziám). Nem tudom, ez mennyire tarthat számot közérdeklődésre, de egy bloggertársam ma kifaggatott arról is, hogy milyen zenét szeretek. Én egyébként elég sokfélét, meglehetősen különböző dolgokat is, de a rockzenét azt valahogy különösen kedvelem. A héten egyébként az optimizmust sugárzó női klasszikusokat vettem elő (Vixen, Heart, Lita Ford, Doro). A Bon Jovi szintén ilyen optimista klasszikus, azt is hallgattam egy kicsit, (de a ‘női’ persze nem erre vonatkozott). Na jó, amikor egy picit lehangolódtam, volt egy kis Danzig is, de csak egy kicsike. Ennyi kell is. Szeretek még rengeteg egyebet is, például Madonnát. Ha valami hasonló kérdésetek vagy ötletetek van azzal kapcsolatban, hogy miről szeretnétek még olvasni itt a blogomban, akkor én állok elébe. (Persze csak amíg nem kérdeztek olyanokat, hogy milyen színű fehérnemű van rajtam vagy ilyenek.) Szóval várom a kívánságokat.
Privátban vagy kommentben, nyugodtan írjatok. Egy másik téma, ami ma többeknél felmerült, az a blogok körüli hercehurca , de én ehhez már nem kívánok többet hozzászólni. Mindenki blogoljon ott, ahol szeretne , (vagy ahol úgy érzi, értékelik). Ha klassz amit ír, akkor én úgyis el fogom olvasni . A kedves ismerősök blogjait meg annál inkább. Nna, aki ma azt mondta, hogy nem blogolok eleget, az most bánhatja (vagy nem). Mindenesetre mindenkit figyelmeztetek: Még Visszajövök!!! (A tribute to Endre and Arnold.)
Átjáró után - 2.rész
2006. június. 12. Uncategorized, Blogroll, SF Irodalom, sci-fi, fantasy és Irodalom-ban. 0 HozzászólásVasárnap jórészt az előző nap már látott vendégeket lehetett újra látni , ill. iró-olvasó találkozókra is sor került . Sokak örömére Gáspár András is elérhető volt dedikálás céljából. Kint kung-fu bemutatókat lehetett megnézni, én is láttam egyet délelőtt. Valószínűleg a Sárkánykard Egyesület et. (A programfüzet szerint legalábbis ők voltak az elsők.) Nagyon jó volt, és utána még egy beszélgetés is volt a mesterrel, aki a Metamorfózis c. filmben látott harci jelenetek megtervezője volt, és többek között erről a munkáról is beszélt. Meg lehetett még nézni többek között Szász Attila Most látszom, most nem látszom c. filmjét is, de nekem ehhez akkorra már nem volt kedvem, így a filmekkel kapcsolatban megint csak elmarad a beszámoló. A vasárnap számomra főleg régi és új ismerősökkel való beszélgetéssel telt . Sokat hallgatthattuk még Ian-éket és Harry-éket is , és végül a Virgil Award átadására is sor került . A díjat Ian és Roberto alapította tavalyi látogatásuk alkalmával, és a legrosszabb, őket legtöbbször és leginkább tévútra vivő kalauzukat jutalmazták vele. Most ismét csak csodálattal adóztak a magyarok különös, ahhoz való tehetségének, hogy a saját városukban rossz irányba menjenek, és a vendégeiket is tévútra vigyék. Tavaly Cyberinát tűntették ki vele, bár - ahogy hallottam - Kevin/Balázs is jó esélyekkel indult, idén pedig M. Peti kapta. Ja, és ki ne hagyjam ám, hogy Sheenard és Brod is dedikált. Utóbbinak most jelent meg a Tüske a köröm alatt c. regénye. (Ha elolvastam, valószínűleg írok majd róla.) Nagyon örültem annak, hogy a hétvége folyamán többször is találkoztam Leslievel és Ildikóval, Blemmel, Zsófival és Blem barátaival, Cyberinával, és még egy csomó másik kedves emberrel is , akiket itt most nem sorolok fel, de anélkül is tudhatják, hogy ők is bele vannak értve . (Jó volt találkozni veletek. Még látjuk egymást. Üdvi.)
Átjáró után - 1.rész
2006. június. 12. Uncategorized, Blogroll és sci-fi, fantasy-ban. 0 HozzászólásA szombati napon a legtöbb érdeklődőt valószínűleg Adrian Paul és Mira Furlan fellépése vonzotta, ezeket én is megnéztem. (Aki viszont lemaradt, annak még vasárnap is volt esélye, hogy lássa őket, találkozzon velük, és autogramot kérjen tőlük.) A 639. baba című filmet is megnéztem . Ez Dési András György és Móray Gábor kb. 15 perces alkotása, ami melleseleg remekül sikerült. Ha magyar SF filmről van szó, valahogy mindeképpen azt várná az ember, hogy egy kicsit azért biztos béna lesz, de ebben a filmben nagyon jók voltak a trükkök, és minden egészen profin volt megcsinálva. A film után még volt egy kis beszélgetés is az alkotókkal és a két színész, Murányi Tünde és Scherer Péter is eljött. Sokan dedikáltattak Ian Watson -nal és Harry Harrison -nal is. Ian előadást is tartott a mesterséges intelligenciáról. (Erről szintén lemaradtam, de később még beszélgettem vele.) Rendkívül vicces kis ember, folyamatosan poénkodik, és az emberek imádják hallgatni. Persze Roberto is megéri a pénzét. Ian-nél már csak Harry -t hallgatták többet a jelenlévők. Ő elég sokat élt már ahhoz, hogy bőven legyen mesélnivalója, és mesélgetett is szívesen mindenkinek. Bemutatták Füle Zoltán filmjét, a Sötét oldal 2-t is , ami egy SW rajongói film. Erről igazából nem tudok véleményt mondani, mivel nem ismerem az első részt, meg ebből is csak nagyon keveset láttam, de abban azért voltak jó poénok. (Ráadásul én úgy mondom ezt, hogy még csak SW rajongó sem vagyok.) Ha már a rajongásnál tartunk, megemlíteném, hogy én nem néztem a Hegylakó sorozatot, és Adrian Paul filmjeit se láttam, és nem ezek miatt voltam kíváncsi rá. Ámde mivel ilyen aranyos volt, ha legközelebb megy majd valahol a sorozat, akkor esetleg megnézek majd egy epizódot vagy valami filmet, amiben szerepelt. (A Hegylakó filmek közül nekem csak az első kettő teszett, a harmadikat kiábrándítónak találtam, a negyediket pedig meg sem néztem.) Több filmvetítésen nem is vettem részt, pedig még BSG is volt. A külföldi vendégek Star Wars rajongókat is vonzottak szép számmal, de mint már mondtam, a programnak ez a része engem nem vonzott. Könyvvásár is volt mindkét napon, lehetett kapni még pólókat és egyebeket is, és sok íróval lehetett dedikáltatni. Rengeteg emberrel találkoztam, jókat beszélgettünk, és annak is örültem, hogy többen mondták, olvassák a blogomat . (Köszi érte mindannyiótoknak! Ezúton küldök minden egyes olvasómnak egy sugárzó, már-már rádióaktív Ilona-féle mosolyt!!) Sajnos a menetrenddel voltak gondok , mivel legtöbbször volt egy kis csúszás, és programok maradtak el vagy lettek fölcserélve, ill. kerültek át más helyszínre. Viszont a sárga, Átjáró fesztivál feliratú polóban mászkáló segítőket mindíg meg lehetett kérdezni arról, hogy mi hol van, így nagy gond ezzel sem lehetett. Azért látszott, hogy nagyon sok munkába kerülhetett mindezt megszervezni. Legközelebb, (vagyis októberben) már biztos minden még sokkal jobban fog menni . Én mindenesetre akkor is szurkolni fogok majd, és pozítív energiákat sugárzok a szervezők felé. Úgy tervezték, jelmezes buli is lesz, így Ian estefelé már Inigo Montoya jelmezben parádézott . Befejezésül pedig hajnalig tartó, őrületes, SFPortálos karaoke bulira került sor. Füle Zoltán (Ego zenekar) teremtette meg a megfelelő hangulatot. Iszonyúan jól énekel, azt hiszem be kellene szereznem tőle valami CD-t. (A karaoke bulikról egyébként a www.karaokest.hu-n lehet információt szerezni.) Óriásit buliztunk, mindenki rengeteget énekelt. Én például a M. Manson-féle Tainted Love-ot (többek között), meg Cyberinával és Tamással a Hotel Califoriát. Akadt néhány ember a társaságban, aki tényleg nagyon jól énekelt, Ágnes például elképesztően jó volt. Írók, és nem-írók, vámpírnak öltözöttek, és civil ruhások, vendégek és házigazdák, egy kicsit mindenki kivetkőzött önmagából. A fényképeket meg még várom.
Ma, vagyis mostmár tegnap (azaz a pénteki napon) résztvettem az átjárós rendezvényken, és elmondhatom, hogy kellemes érzésekkel jöttem el. Csupa jó dolog történt velem már az elején is, például hogy megismekedtem Ian Watsonnal, aki egy nagyon kedves és aranyos ember. Találkoztam még Roberto Quagliával is, és emellett az itteni blogokat olvasók számára nem ismeretlen Cyberinával is összesmerkedtem. Ami a programhoz kapcsolódó dolgokat illeti, most került sor az Euroconon hazai alkotók által megszerzett díjak átadására, bár erről és a megnyitóról én sikeresen lemaradtam. Így is volt azonban alkalmam megnézni Zelenák Anikó kiállítását, aki meseszép képeiből hozott el néhányat. (Ő író és grafikus is, ha valaki még nem tudta volna. Amúgy pedig egy nagyon kedves hölgy.) Szintén volt alkalmam meghallgatni a Fuego Virtuoso koncertjét, ami szintén iszonyúan jó volt. Volt ugyan egy apró technikai probléma a vége felé, de ezt elég gyorsan sikerült orvosolni, és nagyon úgy tűnt, hogy akik eljöttek, azok nem bánták meg. Ezt követte még két film, bár én inkább a fogadásra mentem, ahol további kedves emberekkel találkoztam. Megjelentek itt a sztárvendégek is. Amit most leírok, azért valószínűleg minden női olvasó nagyon fog irígyelni, de találkoztam, sőt beszéltem Adrian Paul-lal is. (Lányok, figyelem, ezt szombaton és vasárnap még ti is megtehetitek…) Ő is kedves ember. Na most viszont megyek aludni, és ha valamit elírtam valahol, azt majd kijavítom valamikor később. Holnap is kint leszek, és majd beszámolok megint.
Nemsokára Átjáró Fesztivál. Már maga a program is nagyon szimpatikus, de legalább enyire örülök annak, hogy lehetőségem lesz még több kedves emberrel találkozni azok közül, akiket innen (a bloggerek és a fórumozók közül) már ismerek.
Örülök neki
2006. június. 4. Uncategorized, Blogroll, SF Irodalom, sci-fi, fantasy, horror, könyv, Irodalom és Sajtó-ban. 0 HozzászólásMegint kaptam egy szép könyvkritikát. Ezúttal egy olyan site-tól, aminek én is szoktam írni (Novelspot.net). Nancy kolléganőm olyan dolgokat írt bele, hogy egészen meghatódtam. Mosolygok a világra. Pusz mindenkinek.






Recent Comments