Átjáró alatt

Ma, vagyis mostmár tegnap (azaz a pénteki napon) résztvettem az átjárós rendezvényken, és elmondhatom, hogy kellemes érzésekkel jöttem el. Csupa jó dolog történt velem már az elején is, például hogy megismekedtem Ian Watsonnal, aki egy nagyon kedves és aranyos ember. Találkoztam még Roberto Quagliával is, és emellett az itteni blogokat olvasók számára nem ismeretlen Cyberinával is összesmerkedtem.   Ami a programhoz kapcsolódó dolgokat illeti, most került sor az Euroconon hazai alkotók által megszerzett díjak átadására, bár erről és a megnyitóról én sikeresen lemaradtam. Így is volt azonban alkalmam megnézni Zelenák Anikó kiállítását, aki meseszép képeiből hozott el néhányat. (Ő író és grafikus is, ha valaki még nem tudta volna. Amúgy pedig egy nagyon kedves hölgy.) Szintén volt alkalmam meghallgatni a Fuego Virtuoso koncertjét, ami szintén iszonyúan jó volt. Volt ugyan egy apró technikai probléma a vége felé, de ezt elég gyorsan sikerült orvosolni, és nagyon úgy tűnt, hogy akik eljöttek, azok nem bánták meg.   Ezt követte még két film, bár én inkább a fogadásra mentem, ahol további kedves emberekkel találkoztam. Megjelentek itt a sztárvendégek is. Amit most leírok, azért valószínűleg minden női olvasó nagyon fog irígyelni, de találkoztam, sőt beszéltem Adrian Paul-lal is.  (Lányok, figyelem, ezt szombaton és vasárnap még ti is megtehetitek…)  Ő is kedves ember.   Na most viszont megyek aludni, és ha valamit elírtam valahol, azt majd kijavítom valamikor később. Holnap is kint leszek, és majd beszámolok megint.

0 Hozzászólás - “Átjáró alatt”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    június 2006
    H K S C P S V
    « máj   júl »
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    2627282930  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek