Átjáró után - 2.rész

Vasárnap jórészt az előző nap már látott vendégeket lehetett újra látni , ill. iró-olvasó találkozókra is sor került . Sokak örömére Gáspár András is elérhető volt dedikálás céljából. Kint kung-fu bemutatókat lehetett megnézni, én is láttam egyet délelőtt. Valószínűleg a Sárkánykard Egyesület et. (A programfüzet szerint legalábbis ők voltak az elsők.) Nagyon jó volt, és utána még egy beszélgetés is volt a mesterrel, aki a Metamorfózis c. filmben látott harci jelenetek megtervezője volt, és többek között erről a munkáról is beszélt.   Meg lehetett még nézni többek között Szász Attila Most látszom, most nem látszom c. filmjét is, de nekem ehhez akkorra már nem volt kedvem, így a filmekkel kapcsolatban megint csak elmarad a beszámoló.   A vasárnap számomra főleg régi és új ismerősökkel való beszélgetéssel telt . Sokat hallgatthattuk még Ian-éket és Harry-éket is , és végül a Virgil Award átadására is sor került . A díjat Ian és Roberto alapította tavalyi látogatásuk alkalmával, és a legrosszabb, őket legtöbbször és leginkább tévútra vivő kalauzukat jutalmazták vele. Most ismét csak csodálattal adóztak a magyarok különös, ahhoz való tehetségének, hogy a saját városukban rossz irányba menjenek, és a vendégeiket is tévútra vigyék. Tavaly Cyberinát tűntették ki vele, bár - ahogy hallottam - Kevin/Balázs is jó esélyekkel indult, idén pedig M. Peti kapta. Ja, és ki ne hagyjam ám, hogy Sheenard és Brod is dedikált. Utóbbinak most jelent meg a Tüske a köröm alatt c. regénye. (Ha elolvastam, valószínűleg írok majd róla.)  Nagyon örültem annak, hogy a hétvége folyamán többször is találkoztam Leslievel és Ildikóval, Blemmel, Zsófival és Blem barátaival, Cyberinával, és még egy csomó másik kedves emberrel is , akiket itt most nem sorolok fel, de anélkül is tudhatják, hogy ők is bele vannak értve . (Jó volt találkozni veletek. Még látjuk egymást. Üdvi.)

0 Hozzászólás - “Átjáró után - 2.rész”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    június 2006
    H K S C P S V
    « máj   júl »
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    2627282930  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek