Hajjaj

Mai témánk pedig nem más mint a haj. Mégpedig abból az apropóból, hogy tegnapelőtt estével bezárólag elkövettem életem eddigi legmegdöbbentőbb eredményű hajfestés-sorozatát. Hát jónéhány szín van benne… Szerencsére teljesen úgy néz ki, mint ha direkt csináltattam volna ilyenre.   Na nem mintha gyakran csinálnék ilyeneket, de ez most tényleg nagyon megdöbbentőre sikerült. (Szó bennszakad, hang fennakad, a többi jelző után meg már megindult a kutatás.)   Eredetileg sötétbarna vagyok, de általában vöröses színekre szoktam befesteni. Legutóbb vöröses sötétbarna voltam, amit a sötétmahagóni és a vörösesbarna véletlen összekeverésével értem el. (Hosszú hajam van, így két doboznyi kell rá, és hát… nem  volt azonos fajta a két doboz. Ezt csak a férfi olvasók kedvéért magyarázom el, már ha bírják még cérnával.) Ráadásul fölül már kezdett sötétebb lenni, amikor is az új festést elkövettem.   Az a nagyon hülye ötletem támadt, hogy viszek bele egy kis szőkét, és megnézem, mi lesz belőle. (Ilyen sötét színű hajnál sejthető, hogy nem fogja majd be teljesen a világos festék, és a végeredmény semmiképpen nem a dobozon látható szín lesz. Ezt megint csak a fiúk kedvéért magyarázom.) Szóval én hülye ráalkalmaztam erre a két doboz ‘ultravilágos szőke’-ként beazonosított festéket. Az eredmény: legfölül világos szőke vagyok, ami hamar átmegy vörösesszőkébe, ami egyre sötétedik, és nyaktól lefelé pedig olyan barnás-vöröses-szőkébe megy át, és végig fokozatosan sötétedik. Persze csak úgy derékig, mert addig ér ugye a hajam. Egyébként meglepően jól néz ki, csak éppen nekem nem áll valami jól. Vissza kellene már festenem. Úgy érzem, öregebbnek és dundibbnak látszom tőle, de az is lehet, hogy csak szoknom kellene még a tükörképemet.   Egyébként tisztában vagyok vele, hogy nekem sokkal jobban áll a sötét haj, de akkor is ki kellett próbálni. A leírtak alapján biztos sokaknak lesz hozzám néhány keresetlen szava ‘mit tettél azzzal a szép hajjaddal’ és ‘mentálisan teljesen ép vagy-e’ témában, szóval nagyon már nem tudtok meglepni. Blem kolléga is biztosan írhatna néhány szakértő kommentet. A többiek és a vendégek pedig megjegyezhetik, hogy ‘ne fesd a hajad mert lehet, hogy a festék rákkeltő’, illetve hogy ez a post pontosan olyan volt mintha belülről is szőkülnék. Tessék, lehet kommentálni a bejegyzést, mindenre föl vagyok készülve. :)

0 Hozzászólás - “Hajjaj”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    július 2006
    H K S C P S V
    « jún   aug »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930
    31  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek