Úgy bizony. Igaz, csak a második és a harmadik napon voltam ott, de így is nagyon jó volt. Ahogyan már Corpus is megjegyezte, a hétvégén valóban Salgótarjánba látogattak az SFBlogs.net bloggerei, még ha nem is teljes létszámban. Még a nagy meleg se tudott minket visszatartani, és jól is tettük, hogy mi is mentünk. Nagyon jó volt lent.
A tájékozatlanok kedvéért megjegyzem, hogy a HungaroConon voltam most Salgótarjánban, ami tulajdonképpen egy évente megrendezett országos sci-fi találkozó, amelyen a Zsoldos Péter díjak (novella és regény kategória) átadására is sor került, ill. a Preyer Hugo novellapályázat eredményét is itt hirdették ki. Idén grafikákat is díjaztak. A nyertesek listáját ld. az AVANA Egyesület honlapján.
Az SFPortálos/SFBlogs-os talikról ismert kemény mag (Jun, Sayed, Hackett, Sezlony, Sheenard, Benedek, és jómagam) mellett Corpus, Pippin, Balfrász és Peter Sanawad is jelen volt a rendezvényen, és nagy örömömre szolgál, hogy velük is találkozhattam. Jó, hogy Chelloveck-et is elengedte az asszony, így vele is össze tudtunk futni egy kicsit szombat délután. (KissG hiányzott csak, ő most sajnos nem tudott jönni.)
Ezúton szeretnék gratulálni, Antal Józsefnek (aka Balfrász), aki Diagnózis című regényével elnyerte az idei Zsoldos Péter díjat.
A győztes novellistáknak szintén gratulálok. Az idei év nagy meglepetése az volt, hogy a Preyer győztesek mindegyike NŐ. Nagyon örülök, hogy a lányok így belehúztak. Ami a Zsoldos Péter díj novella kategóriáját illeti, Lőricz L. László nyerte a díjat. (Kár, mert én nagyon szurkoltam László Zolinak. Viszont be kell valljam, h Lőricz L. novelláját nem ismerem.)
A rendezvény maga alig büszkélkedhetett látogatókkal. A kiadók, a terjesztők és maguk a rajongók is hanyagolták a találkozót, igaz, az írók közül eljött jónéhány. (Azért közel sem voltak annyian, mint az Írok, kiadók napján, amit januárban Budapestre szerveztek az SFPortál fenntartói.)
Aki rendszeresen megfordul itt, biztosan nem lepődik meg azon, hogy amint hazaértünk, máris élménybeszámolók írásába kezdtünk. Chelloveck ért haza a leghamarabb, és ő látott neki elsőként. Ebből a bejegyzéséből elég sokat meg lehet tudni a szombati napról, vasárnap este pedig Corpus is nekilátott megfogalmazni a lényeget (ld. A magyar science fiction megtestesült.). Sokan voltak kritikusak a rendezvénnyel kapcsolatban, és biztosan lesznek is még néhányan. Nyilvánvaló, hogy van is mit megvitatni, ám ennek ellenére mindenki jól érezte magát.
A HungaroCon lényege a társaság volt, a találkozás, a tábortűz mellett eltöltött este, amikor boroztunk, söröztünk, beszélgettünk és nevettünk…
A fotók folyamatosan kerülnek föl a netre. Néhányat láthattok az SFPortál cikkében. (A többi pedig fölkerül majd az SFWIW-re, ahol nemsokára video interjúk is lesznek majd hazai sci-fi írókkal. )






A győztesek mindegyike NŐ…
Kivéve Lőrincz L. Lászlót.
Hamarosan LLL coming out várható? Ilona, Te tudsz valamit?
(Végre hozzá tudok szólni, csuhaj!)
Én csak a Preyer Hugóra gondoltam, de a nagy sietségben elfelejtettem odaírni. LOL.
Máris javítom. Thx.
Tényleg jó, hogy hozzá tudsz szólni.
A kávéról se ma fogok leszokni.