Megnéztem végre a Next című filmet. Már csak amiatt is fölkeltette az érdeklődésemet, hogy egy Phillip K Dick íráson alapul. Ráadásul a főszerepet alakító Nicholas Cage is régi nagy kedvencem.
Egy olyan ember története ez, aki a jövőbelátás képességével van megáldva/megverve. Mindössze csak két percnyire lát előre, de már ez is óriási, szinte őrjítő hatással van az életére, s még a legapróbb, hétköznapi dolgokban is befolyásolja a döntéseit.
Nicholas Cage igazán jó, sőt fölülmúlta a várakozásaimat is. Julianne Moore is klassz. Ő sikerrel formál meg egy igen rámenős és határozott hölgyet, aki terroristaüldöző keményfiúknak dirigál. (Különösen jó volt, ahogy időnként azt mondta, No good deed goes unpunished.)
Őszintén szólva, nem olvastam Az aranyember (The Golden Man) c. novellát, így nem tudom megítélni, mennyi a hasonlóság a kettő között. (Mit kéne mondjak ezután, hogy ne keveselljétek megint a szöveget?
) Akad még néhány látványos akciójelenet is, ezenkívül benne van még Jessica Biel. Utóbbi nem keltett bennem annyira mély benyomást. Őt a férfi nézők biztos jobban értékelik.
Jun már írt a filmről egy ajánlót, úgyhogy tőlem bőven elég ennyi. Aki még nem látta a Next-et, menjen moziba gyorsan.






Nekem személy szerint nem tetszett, egy egyszerű kis akciófilm,az első öt perc zseniális, ezenkívül még két jó jelenet volt benne, az egyik, amikor a bárban végigpörgeti a lehetőségeket, a másik, amikor a végén nem omlik össze a hullámfüggvénye. Az egész olyan kis semmilyen, a vége meg kifejezetten idegesített.
Épp ma délben néztem én is, de fura, csak én nem moziban, hanem illegális dévédén, amiért akár börtönbe is vétethetek és kenyéren meg vízen tartathatok.
Péter: Ezek már szinonímák.
Zamorano: Valóban eléggé akciófilm jellegű, de nekem azért még így is tetszett.
Nem akciófilm JELLEGŰ ez, hanem egy remek alapötletre és néhány meghökkentő jelenetre alapozott, közepesnél gyengébb AKCIÓFILM, amelynek buta, szánalmas kliséhalmazát még az utolsó, lélegzetelállító és számomra abszolút váratlan csavar is csak igen nyögvenyelősen viszi el a vállán.
chelloveck: ígérem, nem köplek be az ASVAnak meg a ProArtnak.
Egyszer nézhető lágyan feldolgozott történet. Nekem tetszett, de igaz, ami igaz, még egyszer nem tudnám megnézni - annyira nem dob fel. Miközben vannak filmek, amiket már vgy harmincszor is láttam
Egyszer meg kell nézni mindenképpen sztem. Zami, Chelloveck, vegyétek tudomásul, hogy nagyon finnyásak vagytok.
Nem volt ez a film olyan rossz, mint mondjuk például a Csúcsformában 3!!!! Fogadjunk, hogy ha láttátok volna, ezt a filmet most az egekig dícsérnétek!
Én elkezdtem inkább normális filmeket nézni. Most például reszketve várom, hogy megérkezzen a Dr. Cyclops (miniemberes), aztán az Attack of The Puppet People (mit ad isten, ez is), a következő pedig a The Amazing Colossal Man! Na, az nem miniemberes! Különben berágtam Keenen Ivory Wayans miatt, úgyhogy tervezem, hogy írok egy átfogó ismertetőt minden miniember-filmről (a Fantasztikus utazást is beleértve), de ahhoz mindet meg is kell néznem még egyszer! Édes kötelezettség!
Nekem a kedvencem a filmben a vége volt. Hogy már nem kell tovább szenvednem. Régen láttam egy ennyire nagyon szart. Súlytalan karakterek, értelmetlen dolgok tömkelege. Julianne Moore figurája egy hatalmas alaptalan nulla. Kliséhalmaz. Senki ne nézze meg!!! Még, ha olyan marha is, hogy Nicholas Cage-buzi…