Archive for February, 2008

Verselések – a tegnap és a ma

2005 ősze. Jó régen volt. S én a kötetet valamikor előtte fejeztem be, valamikor nyár végén. Sok víz lefolyt azóta a Dunán. Sokminden történt velem is, én is már egy teljesen másik ember vagyok… Időről-időre, azért írtam azóta verseket, ha nem is sokat. Csak úgy a magam számára. Amikor kellett, amikor valami a papírra kivánkozott…

Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy ezeket a verseket nem fogom majd megmutatni senkinek. Amúgy is kiábrándító dolog ma a vers. Nincsen becsülete, nem hoz anyagi hasznot. Persze ez régen sem volt másként. A költőségből meg nem tömöd a hasad. Ha verset írsz, azért teszed, mert neked számít. (Bár lehet olyan, hogy megtudod, valaki másnak is okoztál vele némi extra gondolatot, és az persze jó.)

Valaki más vagyok ma, mint aki azokat a megjelent verseket írta…, és megint más vagyok, mint aki azokat írta, amik utánuk jöttek. Ez rendjén is van így, hiszen természetes dolog a fejlődés, a változás…

Másrészt kellőképpen el is távolodtam már azoktól, amiket egy, két, vagy akárcsak fél éve írtam. Az utóbbi pár napban sokat gondoltam ezekre. Elő fogom keresni, össze fogom gyűjteni őket. Talán le is gépelek néhányat.

A fenntartható csodákról : Beszélgetés Halmosi Sándor költővel

Sonja barátnőmmel tegnap ellátogattunk az Ars&vita Alapítvány irodalmi estjére, ahol egy igen gondolatébesztő beszélgetés zajlott. Halmosi Sándorral Dr. Sepsi Enikő beszélgetett a legutóbbi kötete (Annapurna déli lejtőin – szeretők könyve) kapcsán versről, hitől, írásról és életről.
(Halmosi rendszeresen műfordít románból és németből, 2003-ban Prima Verba-díjban részesült, és ezidáig öt verseskötete jelent meg.)

Az est során jónéhány verset is fölolvastak, így a jelenlévők valóban megismerkedhettek azzal, hogy miről van itt szó. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy a közönség hamar a szavak hatása alá került.

Amit most Halmosi költészetéből hallottam az (manapság már furcsán és mégis elbűvölően) pozitív. Nyilvánvalóan nem volt mindig így, de a versekben ma már egy megnyugodott ember beszél hozzánk, és mesél nekünk örömről, szerelemről, szeretetről és a hétköznapokban rejlő csodákról.

S ha ez még nem lenne elég, tovább is tanít minket a szavak hatalmáról, a félelem, a szorongás elűzéséről, a kimondás szükségéről, összegezve tehát, a beszédben rejlő megváltásról. (A beszélgetés során a szerző maga is a megváltás szót használta.)

Fölmerültek emellett a versírás mikéntjével foglalkozó kérdések is, és Halmosi nagyon közérthetően tudott beszélni magáról az alkotás folyamatáról is.
A saját tapasztalataim révén én tökéletesen értettem, miről beszél, de azt hiszem a kívülállók számára ez valamelyest mindig is misztikus dolog marad. Mindenesetre, én úgy láttam, hogy a közönség ezt a részt is érdekesnek találta.

Ugyanekkor, ugyanitt, a témához kapcsolódóan és mintegy ráadásképpen, Várhelyi Tímea, festőművész képeit is kiállították. Ez volt az Ars&vita Alapítvány első ilyen estje. A továbbiakhoz is sok szerencsét kívánok nekik.

Ars&vita Alapítvány
http://www.arsetvita.hu/

2007 TOP 5 olvasmánya

Marha gyorsan terjed a legújabb bloggerlista őrület. Világos volt, hogy sokáig én se maradhatok ki. Hackett meginvitált engem is, úgyhogy színt kell vallanom. :)

1. László Zoltán: Keringés

2. Brandon Hackett: Poszthumán döntés

3. F. Tóth Benedek: Mellékhatás

4. Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) : A csonkolás művészete

Ezek közül mindegyik könyvről írtam már ajánlót, (ld. korábbi bejegyzések).

5. Hogy az ismeretterjesztő művek se maradjanak ki: Tracey CoxForró szex: Ahogy művelnünk kellene…

Én pedig listázásra kérem a következőket: Cyberina, FTóth, Orka, Hadiösvény és Cornelius.

Teendők

Mostanában túl sokat ültem gép előtt, és valahogy nem volt kedvem még blogolni is. Meg időm se volt sok, de majd most pótolok.

Nemsokára listákat kell írnom. Itt van a Nagy SF Toplista animációs fordulója, amire eddig még nem listáztam. Szintén közzé kell tennem a 2007 Top 5 olvasmánya listámat is.

Nem kapcsolódik ide, de elég vicces, hogy az imént azt olvastam a Tesco-féle barna rizs dobozán, hogy a termék vegetáriánusok számára ajánlott:-) :-)




 

February 2008
M T W T F S S
« Jan   Mar »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829