Valamikor tavaly előtt találkoztam először a Kanadában élő neves magyar pszichoterapeuta, Feldmár András nevével. Akkor az egyik kolléganőm behozott a munkahelyünkre egy fénymásolatot az egyik előadásból, Az élmények szabadsága címűből, ami aztán hónapokig kézről kézre járt, mert mindenki, aki elolvasta ajánlotta még másoknak is… Rám is nagy hatással volt.
Ezért örültem, amikor Marika blogbejegyzéséből értesültem arról, hogy Feldmár előadásainak egy része a neten is megtalálható. (A fönt említett előadás mellett érdemes beleolvasni még pl. a Szeretet, vágy, akarat és szex címűbe, illetve a A születés és halál stációi-ba is.)
A Feldmár mesél – Egy terapeuta történetei egy 2006-ban Budapesten tartott előadássorozat anyagát tartalmazza.
A kötetben konkrét esetekről olvashatunk, de ennél mégis sokkal többről van szó. Egy-egy ilyen történet kapcsán megismerhetjük, mit gondol Feldmár az emberi kapcsolatokról. (Tulajdonképpen itt is a föntebb említett szövegekből megismert gondolatokkal találkozunk.)
Feldmárt olvasni megéri, mert elgondolkodtat az életünkről és a minket körülvevő világról. Jó stílusban fogalmazza meg a mondandóját, mivel a nagyközönséghez szól. Mindig valahogy lebilincselő.






0 Hozzászólás - “Feldmár mesél - Egy terapeuta történetei”