2008. május. archívuma.

Kalapács: Mítosz

mitosz Már kapható az új Kalapács album. A címe Mítosz. Néhányat a dalok közül már volt szerencsénk élőben is hallani Sonja barátnőmmel, május 13-án. :) A CD-t is akkor vettem. :)

A kedvenceim eddig: A sólymok fészke, a Csatadal, A pusztulás dala, és a leginkább közönséget megénekeltetősebb, sokkalta líraibb Összetartozunk. Utóbbi már a koncerten is nagyon bejött.

Ehhez kapcsolódik, hogy Kalapács József másik zenekarának, a Hard-nak is megjelent nemrégiben egy új, teljesen angol nyelvű albuma. Én azonban egyelőre még csak a tavalyi lemeznél tartok, a 100% Hard-nál, ami viszont határozottan a megunhatatlan kategóriába eső anyagnak bizonyult.

Szexuális felvilágosítás

Az Origo cikke szerint elfogadták az első magyar szexuális felvilágositó tankönyvet, meghozzá a 9-11. évfolyamon tanulók számára. Ez valahol pozitív, (bár az utóbbi azért fölvet néhány kérdést, hiszen sokaknak közülük későn jöhetnek ezek az információk).

A cikkben olvasottak alapján a könyv stílusán is lehetne javítani, hogy inkább fiatal felnőttekként szolítsák meg a tiniket, mint gyerekekként, dehát nem akarok a kákán is csomót keresni.

A cikkből az is kiderül még, hogy a neten is van egy letölthető felvilágosító füzet a fiatalok számára. Ehhez közölnek egy döglött linket is.

Egy keresés a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján - a keresőbe, a témához írjuk be azt, hogy szex - mindenesetre felnőtteknek szóló, kevésbé infantilisen megfogalmazott irodalmat is kidob. (Úgy láttam, lehet náluk tájékozódni a nemiségről, az emberi reprodukcióról, sőt még a szexuális funkciózavarokról és kezelési módjaikról is.) Fura, hogy a cikk irójának ez nem jutott eszébe. Vagy csak én gondolkodom egy kicsit még mindig könyvtárosként? Tudja a fene.

Nyár van…

Végre itt van a nyár. Az embernek egyre kevésbé van kedve a képernyő előtt ülni, (különösen, ha még a munkahelyén is azt csinálja). Nekem eddig még elég aktívan telik. Voltam opera-előadáson, kiránduláson, randikon, sörözéseken. Tegnapelőtt Sonja baratnőmmel kimentünk a Kalapács koncertre is. :-) Párszor még csajos mozizásokon is voltam, agyatlan romatikus vígjátékokat nézni. :-) Mászkáltam a Duna-parton és a Margit-szigeten. Megkóstoltam néhány indiai ételt.

A barátaimmal tervezünk is még néhány kirándulást. Még nem tudom, Hungaroconra megyek-e. Sok függ a munkától is, mert az is van persze. Szerencsére azért megint sikerült időt szakítanom egy jó könyvre is. Most fejeztem be Stanisaw Lem Solaris-át. (Hát nem bántam meg… ) :)

A blogok olvasásával viszont lemaradtam, pedig jónéhány blog van, amit szeretek rendszeresen figyelemmel kísérni. Apránként igyekszem azért behozni a lemaradást. Lehet, hogy egy blogkörképet is fogok csinálni, és belinkelem majd a számomra legérdekesebb bejegyzéseket.

Two and a Half Men (Két pasi meg egy kicsi)

A Two and a Half Men egy vígjátéksorozat Charlie Sheen-nel. Nemrég kezdtem el nézni, és az első huszonnégy részen máris túl vagyok. :-) Sokat nevettem.

Sheen egy nőcsábász agglegényt alakít, akinek az élete hirtelen nagyon megváltozik, amikor beköltözik hozzá válófélben lévő bátyja a tízéves kisfiával.

Ebből már következik, hogy a sorozatnak van némi családi jellege, de meg így is egy elég kellemesre sikerült kis sitcom-ról van szó, (pasik, nők, randik, válás, család és gyerek témában). A Viasaton is megy, Két pasi - meg egy kicsi címmel.

Infók: Wikipedia, IMDB, hivatalos oldal

Star Wars

starwars

Ne bízz a Sztakiban

Egy példa:

bukta1.jpg

Következmény:
bukta2.jpg

Nero Wolfe esetei

NeroWolfeNero Wolfe egy a nagy detektívek közül, bár idehaza közel sem annyira ismert, mint mondjuk Poirot, Miss Marple vagy éppen Sherlock Holmes. A haspók Wolfe és segédje, a szintén csavaros eszű és dörzsölt magánnyomozó, Archie Goodwin kalandjait, Rex Stout regényeiből ismerhetjük.
A két amerikai nyomozóról szóló történetek a harmincas évek közepén kezdtek megjelenni. (Szülőatyjuk összesen 33 regényt és 39 novellát írt róluk, és emellett még mások is írtak a sorozatba.)

Tizenegynéhány éve is van már, hogy utoljára Stout-féle krimit olvastam, de a minap eszembe jutott, és elkezdtem keresgélni. Lusta módon a tévés feldolgozások között, mivel régóta nem jutott már időm egy jó kis tévékrimire.

Erőfeszítéseimet siker koronázta, és rábukkantam a 2001-2002-ben készült A Nero Wolfe Mystery c. sorozatra, amely az ötvenes évekbeli New York-ban játszódik és igazán remekül sikerült.

Hutton

Ebben a sorozatban Maury Chaykin alakítja a jó ételekért, könyvekért és az orchideákért bolonduló Wolfe-ot, Timothy Hutton pedig a sztorikat elmesélő segédjét, Archie Goodwin-t.

Infók a Wikipédiában:

Rex Stout , Nero Wolfe, A Nero Wolfe Mystery

Angol szerelmes versek a MEK-ben

radgondolokA MEK-ben bukkantam az alábbi rövidke versgyűjteményre. Akit érdekel az angol irodalom vagy csak vágyik egy csöppnyi romantikára, nyugodtan kattintgasson bele.

Rád gondolok: Angol szerelmes versek
(Válogatta és az előszót írta: Baranyi Ferenc)




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    május 2008
    H K S C P S V
    « ápr   jún »
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    262728293031  

    SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
    Joomla Toplista SG.hu