Az utóbbi néhány hónapban látott filmek között egy sor olyan akadt, amiről egyszerűen nem volt időm bejegyzést írni, pedig szerettem volna. Ezt most igyekszem bepótolni, mindegyikről csak röviden szólva, (hogy biztos legyen aki reklamál, amiért nem írtam az egyes filmekről többet).
Az elsők között említeném a Juno című filmet. A gyermekét vállaló tinilányról szóló film egy meglepően pozitív, kihagyhatatlan darab. Itt-ott nem mentes a túlzásoktól és a naivitástól, de mégis olyan, amit látni kell. A főszereplő Ellen Page nagyon jó munkát végzett a nyílt örökbefogadás mellett döntő, gyermekének szimpatikus örökbefogadó szülőket kereső kiscsaj szerepében, és a mellékszereplők is jók voltak.
A Két nap Párizsban (Two Days in Paris) szintén egy érdekes film, amiről sokat lehet beszélni. A kedvesét annak családjához, Párizsba követő amerikait érő sokkok (és egy kapcsolat) története. Julie Delpy filmjében van néhány emlékezetes mondat, (és plusz gondolkodnivaló csajos sörözésekhez 
).
A másik én (The Brave One) szintén megtekintésre érdemes. Bosszúvágy típusú, rendkívül nyugtalanító film, egy igazán kitűnő alakítással. A történet a részleteit tekintve ugyan kissé hiteltelen, de Jodie Foster egyszerűen óriási az áldozat, majd az önmagával meghasonlott öldöklő nőszemély szerepében.
A Szex és New York filmet leginkább Samantha poénjai miatt volt érdemes megnézni. A készítők a nagy ruhásszekrény iránti szükséglet leleplezésével a női lélek legmélyéig hatoltak, (és folyamatosan ismételtettek a szereplőkkel bizonyos márkaneveket). Azért még így is lehetett a filmen nevetni, például a ruhapróba, a pucér testen tálalt szusi vacsora előkészületei vagy a mexikói utazás jelenetei alatt.
erre a filmre Málna rángatott be, ez volt az ára, hogy utána megnézi velem a Sötét Lovagot, a ruhásszekrény résznél mint egy idióta ültem, kb még három hétig nem esett le, mi ennek a lényege (szvsz tökéletesne megfelelt az első is)
Nem pasasnak való film.