'személyes' kategória archívuma.



Napi adag

Már mindennap tornázom, átlagosan egy-másfel órát. :-) (Hacsak nincs éppen más, kihagyhatatlan programom.) Legutóbb év elején csináltam ezt, akkor olyan két és fél-három hónap kellett, hat-hét kilónyi (tartós!!!) súlycsökkenéshez.

Most is hasonlóak a célok. A közérzetet és a kondíciót tekintve máris ugrászserű javulást tapasztaltam. :-) Legközelebb majd csak akkor irok erről, ha valami többet is elértem már. Ez a projekt harmadik hete.

Formában

Új formába lendülési és súlyvesztési projektbe kezdtem. (Bocsi, de megint nem irodalmiba.) Ezen a héten még csak háromszor voltam rajta az ügyön, de ez most még elfogadható. (Amúgy is szoktam azért edzegetni több-kevesebb rendszerességgel, de az utóbbi időben volt egy kis lelassulás ezen a téren.)

Hétfőn kábé 30 perc volt, kedden 45, ma pedig már ment egy bő kilencven. Kezdetnek főleg a Leslie Sansone-féle videók gyakorlatait szeretem használni, mert ez a legkevésbé megterhelő, de azért mégis hatásos.

Ma is ezzel kezdtem, de most már nem képernyő előtt. (Amennyit láttam ezeket, belefér.) Csak betettem egy kis Tankcsapdát (A legjobb mérgek), és arra nyomattam… Eleinte a Leslie-féle WATP-vel, aztán, amikor eléggé átmozgatódtam rátértem kicsit a Tae bo-ra. (Mint minden csaj, aki kipróbálta, én is imádok magasakat rúgni és keményeket ütni… ) :-)

Minden porcikámat átmozgattam, és baromi jól érzem magam. Holnapra már csak tae bo-t tervezek. Addig még előhalászok valami jó kis Billy Blanks-es edzésprogramot. (A fitness kategóriában olvashattok még ilyen videókról… )

Hajszín…

Akik ismernek közületek, tudják, hogy általában vöröses, vöröses-barnás, bordós színeket szoktam választani. Azt is szeretem, ha többféle árnyalat van benne.
Az eredeti hajszínem barna, de azzal valahogy sohasem voltam kibékülve. Tudom, hogy butaság, de egy kicsit túl szürkének éreztem. Mostanáig. :-)
Már jóideje megvannak a festékeim a következő alkalomra. (Gránátalma és vadszeder, ahogy szoktam). Mégis valahogy elkezdtem húzni-halasztani a dolgot.
Később majd befestem, de most még egy kicsit hagyom barnulni. :-) Jól érzem így magam. Véget ért egy korszak. :-) :-)

Közösség

Egész jól haladunk. Borfesztivál látogatás :) , szezon végi tábortüzezés, és most MU. A nyári mozizások és sörözések után jól indult az ősz is. :)

Egy kicsit jobb időt azért el tudnék viselni. Jun, nagy mágus, légyszíves intézd el! :grin: :grin:

SFPortál/SFBlogs tali

Csütörtök este ismét összegyűlünk.  Amúgy is találkoznánk, de ez most különösen jó időpont, mivel éppen közeleg a nevem napja. :) :)

Kedves bloggertársak, ugye itt mindenki tudja, h őt is szívesen látjuk? :) ) )

Gondolatok, avagy az aranyfácán nyomában

A csütörtök esti blogger sörözésnek is megvannak a maga tanulságai. 1. A sört nem lehet elég korán megrendelni. 2. Az autogram szóról ezentúl mindenki a zongoristára fog asszociálni. 3. Van néha, hogy be kell szólni. (Sörrel, vagy sör nélkül. Kinek-kinek, ahogy megy.)
Azért jó kis este volt. :-) :-)

Pucoló

Átnéztem/újraolvastam az utóbbi két-három év magánlevelezését. Mailek barátoktól, ismerősöktől. Van, hogy csak egy kép, egy vicc, egy poénos videó, vagy híradás kinek-kinek a saját kis életéről.  Szomorúságok és örömök. Sokmindenen elgondolkodtatott, h újra fölidézhettem mindezt. Ami fontos volt, igyekeztem az emlékezetembe vésni, maradjon meg ott amíg kell. Aztán mindent töröltem. 

Volt benne sok-sokminden. Elküldött és megkapott mailek, rengeteg karakternyi írás. Néhány ismeretség, barátság már megszakadt azóta, és van, ami értékesebbnek bizonyult, megerősödött és kitart. Na meg születtek újak is. Ami eltűnt, arról nincs értelme leveleket őrizgetni. Ami fontos, az meg itt van úgyis a fejemben…

Kísérletezgetés

Sayedtől kaptam instukciókat, hogy hogyan kéne betenni egy számlálót az oldalra. Most is ugyanaz a probléma, mint amikor Péter magyarázta, hogy mit kellene csinálni.  Nálam a megjelenés fül alatt csak a sminkek vannak, nincs ilyen sidebar widget alfül, hiába kapcsolom be a widgeteket.Tényleg kénytelen leszek skint váltani.

Mindjárt kipróbálok néhányat. Tessék véleményezni!  

Köszi.  :-)

Update: Váltottam K2-re. Később majd még egyénítem.

A HungaroConon jártam

Úgy bizony. Igaz, csak a második és a harmadik napon voltam ott, de így is nagyon jó volt. Ahogyan már Corpus is megjegyezte, a hétvégén valóban Salgótarjánba látogattak az SFBlogs.net bloggerei, még ha nem is teljes létszámban. Még a nagy meleg se tudott minket visszatartani, és jól is tettük, hogy mi is mentünk. Nagyon jó volt lent.

A tájékozatlanok kedvéért megjegyzem, hogy a HungaroConon voltam most Salgótarjánban, ami tulajdonképpen egy évente megrendezett országos sci-fi találkozó,  amelyen a Zsoldos Péter díjak (novella és regény kategória) átadására is sor került, ill. a Preyer Hugo novellapályázat eredményét is itt hirdették ki. Idén grafikákat is díjaztak. A nyertesek listáját ld. az AVANA Egyesület honlapján.

Az SFPortálos/SFBlogs-os talikról ismert kemény mag (Jun, Sayed, Hackett, Sezlony, Sheenard, Benedek, és jómagam) mellett Corpus, Pippin, Balfrász és Peter Sanawad is jelen volt a rendezvényen, és nagy örömömre szolgál, hogy velük is találkozhattam. Jó, hogy Chelloveck-et is elengedte az asszony, így vele is össze tudtunk futni egy kicsit szombat délután. (KissG hiányzott csak, ő most sajnos nem tudott jönni.)

Ezúton szeretnék gratulálni, Antal Józsefnek (aka Balfrász), aki Diagnózis című regényével elnyerte az idei Zsoldos Péter díjat

A győztes novellistáknak szintén gratulálok. Az idei év nagy meglepetése az volt, hogy a Preyer győztesek mindegyike NŐ. Nagyon örülök, hogy a lányok így belehúztak. Ami a Zsoldos Péter díj novella kategóriáját illeti, Lőricz L. László nyerte a díjat. (Kár, mert én nagyon szurkoltam László Zolinak. Viszont be kell valljam, h Lőricz L. novelláját nem ismerem.)

A rendezvény maga alig büszkélkedhetett látogatókkal. A kiadók, a terjesztők és maguk a rajongók is hanyagolták a találkozót, igaz, az írók közül eljött jónéhány. (Azért közel sem voltak annyian, mint az Írok, kiadók napján, amit januárban Budapestre szerveztek az SFPortál fenntartói.)

Aki rendszeresen megfordul itt, biztosan nem lepődik meg azon, hogy amint hazaértünk, máris élménybeszámolók írásába kezdtünk. Chelloveck ért haza a leghamarabb, és ő látott neki elsőként. Ebből a bejegyzéséből elég sokat meg lehet tudni a szombati napról, vasárnap este pedig Corpus is nekilátott megfogalmazni a lényeget (ld. A magyar science fiction megtestesült.).  Sokan voltak kritikusak a rendezvénnyel kapcsolatban, és biztosan lesznek is még néhányan. Nyilvánvaló, hogy van is mit megvitatni, ám ennek ellenére mindenki jól érezte magát

A HungaroCon lényege a társaság volt, a találkozás, a tábortűz mellett eltöltött este, amikor boroztunk, söröztünk, beszélgettünk és nevettünk…

A fotók folyamatosan kerülnek föl a netre. Néhányat láthattok az SFPortál cikkében. (A többi pedig fölkerül majd az SFWIW-re, ahol nemsokára video interjúk is lesznek majd hazai sci-fi írókkal. )

Mostantól bárki hozzászólhat a blogomhoz… Elvileg.

HunConon többen is panaszolták, hogy nem tudnak ide írni. :( :( Megtanácskoztuk a dolgot a bandával, és azt okoskodtuk ki, hogy ez valószínűleg csak az SFBlogs.net-en regisztrált bloggerek számára engedélyezett, és valahol a beállításoknál át kellene állítanom. Az előbb megnéztem, hogy mi minden van az alatt a fül alatt, és nem találtam ilyet. Viszont kivettem a pipát onnan, hogy a kommeteléshez kötelező legyen a név és az email cím megadása. Remélem, ez segít. Hogy biztos lehessek benne, arra kérlek titeket, hogy írjatok ide valamit, és köszi, hogy segítetek.

(A HungaroCon-ról majd többet és később.)

Update: Megtaláltam. :-) :-) Tényleg volt egy olyan négyzet, hogy a hozzászóláshoz bejelentkezés és regisztráció szükséges. Onnan kellett kivenni a pipát.

Azért még írhattok ide valamit. (Biztos ami biztos… ) :-)




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    augusztus 2008
    H K S C P S V
    « júl    
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031

    SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
    Joomla Toplista SG.hu