'tesztelés' kategória archívuma.

Startolás után

Hivatalosan is elindult hát az Sfblogs.net. Örömmel látom az új blogok sorában a jólismert nevekhez, arcokhoz tartozó naplókat. :)

Van köztük olyan, aki idáig is az Sfportálon blogolt, és ott osztotta meg velünk, többiekkel örömét, bánatát, és mindazt, ami őt éppen foglalkoztatta. Na és látok még olyanokat is, akiket jól ismerünk, de eddig nem blogoltak velünk. Azt hiszem, nagyon jó kis hely lesz ez az Sfblogs.net… :) :)

Nem kapcsolódik száz százalékig az előzőekhez, de még mindig elég pocsékul érzem magam. Már be is vagyok rekedve, holnap pedig nagy szükségem lesz majd a hangomra. :-( :-(

A portálos talin természetesen ott leszek, hiszen mindig jól érzem magam ezzel a társasággal. Különösen örülök annak, hogy úgy tűnik, most még Szonja is el tud jönni. :) (Legfeljebb puszit nem adok majd senkinek, és a szokásosnál korábban hazajövök. Bár remélem, addigra azért jobban leszek. )

Ez is O.K.

Kipróbáltam a moderálást, és működik. Nem tudom, melyik sablonnál maradjak. Az előző teszett, meg ez is tetszik. Remélem lesz még több is. :)

Endre: Köszönöm, hogy olyan megjegyzest is írtál, amit kimoderálhattam. :)

Ami meg hatra van…

  • Uj sablont kell valasztani, olyat aminel lehet smiley-kat hasznalni es a betuszinek is valtoztathatok.
  • Ki kell probalni a fajlfeltoltest, ha esetleg lehetseges lesz. (Ugy mar most is tudok kepet hozzaadni a bejegyzeshez, ha beirom az URL-t.)
  • Ha lesz minden bloghoz feed, akkor azt is le kell ellenorizni. (Ha nincs a sablonban ehhez link, akkor ki kell egyet tenni.)
  • Kiprobalni a trackbacket
  • Moderalni a megjegyzeseket. Elvileg mar volt egy, szoval ha hazaerek, es megnezem az ertesitot a postamban, akkor ezt is ki tudom majd probalni.
  • Ja igen, egy kepet is fol kell majd tenni a profilomba. (Kellene egy masik kep.)

Legyszi irjatok meg valami kommentet, h tudjak mit moderalni. (Na itt lenne a smiley-k helye.)

gatlasmentesen - again

Mivel a kepbeszurast meg nem probaltam ki, most kovetkezzen egy olyan kiadvany boritoja, amelyikben en is benne vagyok. S ha mar lud, legyen kover. Itt egy masik is.

UPNovWK7Cover

Ez megvolt

Rendben, siman vissza tudtam allitani a bejegyzest lathatora. Mostmar barmilyen hulyeseget nyugodtan leirhatok. Egyebkent egyre betegebb vagyok, muszaj lesz kifekudnom. Mar varom a hetveget. Viszont meg egy ideig nem tunok el, maradok es tesztelek.

A privatozas mukodik

Az elozo, masodik bejegyzesen kiprobaltam, hogyan lehet egy bejegyzest utolag nem lathatova tenni, es mukodik. A bejegyzes allapotanal kell kivalasztani azt, hogy privat. Ezek utan ha megnezzuk a blogot, es meg be vagyunk bejelentkezve, a cimnel a kovetkezo latszik privat:cim, kijelentkezve viszont mar nem latjuk.

Mindjart visszaallitom majd lathatora a bejegyzest.

Eredekesseg: az intezoben egyforman latszanak a publikalt es a csak mentett bejegyzesek is, szval ha elfelejtetted h publikaltal-e mar valamit vagy csak akartad, akkor vagy kijelentkezve kell megnezni az oldalt, vagy a modositra kattintani, es a szerkesztest lehetove tevo oldalon megnezni, mi van a bejegyzes allapota alatt.

Tovabbi tervek

Most hogy tesztelunk, a kovetkezo nehany napban gyakrabban fogok a blogba irni. Valszeg kicsit olyan tudatfolyamos lesz, de beirok majd mindenfelet, ami csak eszembe jut. Mivel ez meg csak tesztuzem, kesobb majd nem lathatova teszem azt, amivel nem vagyok elegedett. A tovabbiakban itt feedbackelek majd azokrol a blogfunkciokrol is, amiket mar kiprobaltam.

Most mndjart azt probalom ki, hogy lehet utolag nem lathatova tenni egy post-ot.

Hát akkor Helló Világ!!

Álmos vagyok és fáradt, de most izgalomba hozott ez az új blogrendszer. Jun épp az imént szólt, hogy ez itt van, és segíteni kellene a tesztelésben. Ez azért klassz.

Tetszik az új blogkülső is. Sokkal blogosabb. Az előbb még a sablonokat próbálgattam. Egyelőre azt hiszem ennél a külsőnél maradok, aztán majd meglátjuk. A virágos is nagyon tetszett, de valami nem volt vele az igazi. A többi amit kipóbáltam valahogy béna volt. Igaz, hogy nem próbáltam mindet. Csak a szimpatikusabbakat. Ja igen, és csak azokból, ahol ezen az oldalon van a bejegyzés és nem a másikon. (Ezt az elrendezést szoktam meg, és nem szándékozom rajta változtatni.)

Másszóval szívesen vagyok tesztelő. Lehet hogy perverz dolog, és ilyet csak bloggerek írnak, de tényleg izgalmas feladat. Na jó, annyira semmiképpen nem izgalmas mint a szex, de máris jobban izgat, mint mondjuk egy mojito koktél. (Sajnos, azt hiszem, így is csak a bloggerek fogják érteni, hogy mire gondolok.)

Az elgépelésekért elnézést kérek, mert biztosan vannak. Lassacskán leragad a szemem, meg egyébként is, holnap korán kell kelnem, és időben be kell érnem dolgozni. Szóval most el is köszönnék. Puszika a készítőknek meg a többi tesztelőnek is.




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek






     

    július 2008
    H K S C P S V
    « jún    
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031  

    SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
    Joomla Toplista SG.hu