Archive for the 'csajos témák' Category

Jó sci-fi filmek: Transfer (2010)

A Transfer egy 2010-ben készült német alkotás. Damir Lukacevic filmjéről van szó, ami egyszerre izgalmas, romantikus és elgondolkodtató.

A történet kezdete a Freejack-et juttatta eszembe, de később teljesen másfelé viszi tovább a mások testébe áttranszferálható személyiség ötletét.
Itt ugyanis egy titokzatos vállalat, a Menzana Corporation elhozza a lehetőséget a jómódú idős németeknek, hogy életük vége felé testet válthassanak, és gyönyörű, fiatal afrikai férfiakban és nőkben élhessenek tovább. Az utóbbiak a családjukat támogatják a pénzből, és éjszakánként négy egész órán át ismét a saját testük uraivá válhatnak.
A főszereplő két pár közül az egyik, Anna és Hermann, kezdetben visszariad ettől a megoldástól. Anna azonban halálos beteg, és a férje végül ráveszi, hogy vágjanak bele. A két fiatal afrikaiból, akiket kiválasztottak, hamarosan szintén egy pár válik. Kezdetben Apolain és Sarah is belenyugszik a sorsába, de az első terhesség lassacskán megváltoztatja a helyzetet, hiszen mindkét pár magának akarja a gyermeket. Anna ráadásul szenvedni kezd a bűntudattól, amiért tönkretették a fiatalok életét. A Transfer egy kitűnően megírt alkotás, és a színészek is jó munkát végeztek.

A forgatókönyv Gabi Blauert és Damir Lukacevic munkája, akik Elia Barceló egy novelláját dolgozták át a képernyőre.
A Wikipédia szerint nyolc díjat is elnyertek a filmmel. Többek között Los Angeles-ben a Shriekfest-en megkapták a legjobb sci-fi filmnek járó díjat, emellett Tel Aviv-ban is elnyertek vele egyet.

A Transfer nem az a film, ami az akciófilmekre vágyó nézőt szólítja meg, de a remek, elgondolkodtató sci-fiket kedvelőknek kifejezetten ajánlott.

Linkek:
IMDB, trailer (angol felirattal)

Jó sci-fi filmek: Extraterrestre (2011)

 

Az Extraterrestrial (Extraterrestre, 2011) egy kifejezetten érdekes, fura és vicces jelenetekkel teli spanyol sci-fi. Nacho Vigalondo filmjéről van szó, akinek a nálunk is méltán népszerű Időbűnök c. munkája tette ismertté a nevét.

A két főszereplő, az egy éjszakás kaland után fölébredő Julio és Julia, rájön, hogy miközben ők aludtak, megérkeztek a földre az idegenek, a környéken előket pedig már evakuálták. Julió szívesen maradna még a lánnyal, így neki kapóra jön ez a helyzet. Nemsokára azonban beállít hozzájuk a szomszédban lakó, kissé idegbeteg férfi, aki azért nem ment el a többiekkel, mert azt remélte, kettesben maradhat Juliával. Ezután meg a lány élettársa érkezik haza. Mivel az előző este történteket a párocska titokban szeretné tartani, egyre több és több hazugságra kerül sor, és ez meglepő helyzetek egész sorát idézi elő.

Az idegenek támadása helyett tulajdonképpen csak erről a néhány emberről szól a film, akik igyekeznek megbirkózni a film történéseivel, és egyre idétlenebb szituációkba keverednek. A színészeket is jól válogatták össze. A szokatlanul induló romantikus történet hőseit Michelle Jenner (Julia) és Julián Villagrán (Julio) alakítja.

Aki nem feltétlenül igényli a sci-fi akciófilmek látványvilágát, és egy igazán eredeti és vicces filmnek is szívesen adna esélyt, az bátran tegyen vele egy próbát.

 

Linkek: Imdb, Wiki.

Trailer:

Dylan Moran – Women Have No Feelings

Új magyar női SF blogok

Nagy öröm az, hogy két olyan új blog indulásáról is beszámolhatok, ami a hazai női SF olvasók számára érdekes tartalmat kínál.

- Onsai azaz K Varga Beáta írásait elsősorban a Galaktika magazinból ismerhetik az olvasók, de nagy valószínűséggel szinte minden hazai SF kiadványban szerepeltek már. Bizonyára sokan várják már az első regény megjelenéseket is. Többek között én is szurkolok azért, hogy ezekre mielőbb sor kerüljön.

Az új blogba Bea novellái közül kerül majd föl apránként egyre több. Sci-fi és fantasy írásokról van szó. Elsősorban olyan csajosabb és gyakran pszichologizáló írások ezek, amelyek a felnőtt, női olvasókat is képesek megszólítani.

A blog itt található:
http://onsairegenyek.blogspot.com/

- Tóth Zsuzsa regénye, a Hiába menekülsz Cassandra inkább a misztikusabb, romantikusabb irányvonalat képviseli, és blogregény formájában válik elérhetővé az olvasók számára. A célja a szórakoztatás és ennek maradéktalanul meg is tud felelni. Legutóbb éppen a hetedik fejezet került ki az oldalra.

A regény itt olvasható:
http://caterinadarrigo.posterous.com/

Ha tetszettek az írások, ajánljátok ezeket a blogokat másoknak is.

Ali Smith – Hotel világ (Hotel World, 2001)

Ali Smith a kortárs skót szépirodalom egyik kiemelkedő teljesítményű személyisége, aki  komoly témákat kezel könnyed és vagány stílusban. Nem kevés játékossággal és kifejezetten lebilincselően ír.
A Hotel világban öt nő történetét ismerhetjük meg, és valamiképpen, mindegyiküknek köze van  egy bizonyos szállodához, a Globus Hotelhez. Egyikük egy tinilány aki ott volt alkalmazott,  teljesen értelmetlen halált halt egy balesetben és azóta kísértetként mászkál az élők között. Az ő kishúga azért jön a hotelbe, mert arra kíváncsi hogy mi történt akkor. Egy másik szerencsétlen lány télen, betegen a hotel mellett koldul, a negyedik nő meg a depresszióra hajlamos recepciós kisasszony, aki egy különösen hideg téli éjszakán titokban behívja őt. Az ötödik egy elegánsabb nő, egy sztorira vadászó újságíró, aki a hotelben szállt meg, és mindenkit nyersanyagnak tekint az írásaihoz.
A társadalom különböző rétegeibe tartozó emberek élete, sorsa, egy estéje áll a középpontban, ez az ami egy rövid időre megmutatkozik előttünk a Világ nevű hotelben.
Ez a könyv is a reklám híján bebukott kiadványok között végezte az akciós könyvesboltok kínálatában. Megérdemelt volna egy sokkal jobb borítót is. (Rózsaszín-fekete háttéren csillagok vannak rajta, meg lehangoló keresztek.) A fordító, M.Szabó Csilla munkáját viszont csak dicsérni tudom. Azoknak az olvasóimnak, akik szépirodalmat is olvasnak, mindenképpen ajánlom.

Linkek:

Ali Smith (Wiki, British Council)

Hotel World (Wiki)

Maitena: Nők a csúcson

Maitena Burundarena egy argentin rajzoló hölgy, aki a már sok nyelvre lefordított humoros képregényeit elsősorban női magazinok számára írja.
Az Ulpius-ház 2006-ban megjelent Maitena kötetével ismerkedtem meg tegnap. A Nők a csúcson a Mujeres Alteradas 3 című gyűjtemény fordítása, és jól el lehet egy kicsit nevetgélni fölötte az időt.
Képregények vannak benne tipikus élethelyzetekről, nőkről, a párjukról, a családjukról, örömeikről és hülyeségeikről, pl. a görcsös küzdelmeikről, hogy megőrizzék a karcsúságukat, a fiatalságukat vagy egyszerűen csak hogy eléggé divatosak legyenek. Maitena lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit nevethessünk másokon és saját magunkon is.
A Nők a csúcson az akciós könyvesboltok kínálatában máig is megtalálható. (Mindig sajnálatos, amikor megfelelő reklám hiányában bebukik egy jobb sorsa érdemes könyv, főleg ha a magyar piacon ennyire egyedinek számító kiadványról van szó.)
Elsősorban női olvasóknak ajánlom.

Doro and Lemmy – Alone Again

Hole – Samantha – 2010 NME Awards

Dylan Moran – Lies and Excuses

Csajos filmek északról (A nagy nap és Csodás vagyok, szeretnek)

Ezúttal az agyatlan romatikus komédiák földjére tettem egy kis kirándulást, pusztán a szórakozás kedvéért.


Csodás vagyok, szeretnek
(Underbar och älskad av alla, 2007)
Jó kis szingli-film Svédországból. Belevaló csajokkal és mai kérdésekkel. A munkanélküli és pár nélküli hősnő nagyokat hazudik az önéletrajzában hogy megkapjon egy jó munkát, és a hazugságok egész jó kis hálójába keveredik, miközben bepasiznia is sikerül, ám a látszat gyakran csalóka. Szemét pasi szívatással és optimista új kezdetekkel. Ráadásul ez még magyarul is beszerezhető. (Imdb, német Trailer.)

A nagy nap (Den store dag, 2005)
A Bla Maend és a Gengszterek fogadója után ismét sikerült találnom egy jó kis dán vígjátékot, ezúttal a romkomok családjából. Esküvő szervező hősnővel, jobbra-balra kavarással, nagy szerelmi vallomásokkal, na meg persze meleg barátokkal és az ehhez tartozó coming out-okkal. Persze láttuk már ezeket valahol, de a saját műfajában ez a film egyáltalán nem rossz. (Imdb, trailer.)