Végighallgattam a BBC rádióra készült Ladies of Letters c. sorozatát, és nagyon ajánlom mindenkinek aki szereti az angol humort, de persze csak ha a női témák sem ijesztik el egy jó sorozattól.
A Ladies of letters ugyanis két igen kalandos életet élő özvegyasszony vagyis két idősödő barátnő (Patricia Routledge és Prunella Scales) levelezéséből áll össze. (Az utóbbi név a Waczak szállóból lehet ismerős, ahol is ő volt a hoteltulajdonos felsége.)
Hölgyeink hol recepteket osztanak meg egymással, hol kibeszélik a férfiakat, a családot, meg a szomszédokat. Időnkánt rá-rácsodálkoznak hogy mennyit változott a világ néhány évtized alatt, és hogy bizony ma már sokminden megtörténhet amit Churchill bizonyára nem helyeselne ha élne. Ugyanekkor remekül kihasználják azt a szabadságot is, amit ezek a változások mindannyiuk életébe hoztak, és nem riadnak vissza semmitől amit az ő generációjukba tartozó nőknek korábban elképzelhetetlen lett volna megtenni.
Leginkább a gyerekek és a rohamosan növekvő számú unokák dolgaihoz kell alkalmazkodniuk. Ma már bizony egy menyasszony megszökhet a vőlegényétől az oltár elől, még akkor is ha babát vár, a leánygyermekek vég nélkül bulizhatnak, pasizhatnak és füvet termeszthetnek a kertben, a fiúk pedig azonos nemű élettársat is választhatnak és gyermeket is fogadhatnak örökbe. Előfordulhat hogy a fiatalok kivonulnak vidékre kecskét nevelni és házi sajtot készíteni vagy éppen a világ másik végére költöznek, na meg persze folyton bébiszitterre van szükségük. Hőseink időnként dutyiba is kerülnek kisebb nagyobb szabálysértések és félreértések miatt, különösen igaz ez a két rettenthetetlen öreglányra. Ráadásul hölgyeink hol elszegényednek, hol váratlan szerencse éri őket, hol külföldi vakációra mennek hol emberrablók markába kerülnek. Egyiküket sem kell ám félteni. Aki egyszer szélhámosoknak esik áldozatul, máskor ravaszságának segítségével jár túl a rosszakarója eszén. (Vagy éppen hülyét csinál magából egy tévéshowban.) Bár időnként megharagszanak egymásra, olykor igen nevetséges dolgok miatt, a női barátságokról szóló történetek lényege itt is megjelenik, amikor baj van legtöbbször megpróbálják kisegíteni belőle egymást.
A Wikipédia szerint, egy tévéváltozat is készült a sorozatból, ami 2009-ben indult és jelenleg a harmadik szezonnál tart. (Nos, ezt még feltétlenül be kell szereznem.)
Recent Comments