Archive for the 'vígjáték' Category

Jó sci-fi filmek: Extraterrestre (2011)

 

Az Extraterrestrial (Extraterrestre, 2011) egy kifejezetten érdekes, fura és vicces jelenetekkel teli spanyol sci-fi. Nacho Vigalondo filmjéről van szó, akinek a nálunk is méltán népszerű Időbűnök c. munkája tette ismertté a nevét.

A két főszereplő, az egy éjszakás kaland után fölébredő Julio és Julia, rájön, hogy miközben ők aludtak, megérkeztek a földre az idegenek, a környéken előket pedig már evakuálták. Julió szívesen maradna még a lánnyal, így neki kapóra jön ez a helyzet. Nemsokára azonban beállít hozzájuk a szomszédban lakó, kissé idegbeteg férfi, aki azért nem ment el a többiekkel, mert azt remélte, kettesben maradhat Juliával. Ezután meg a lány élettársa érkezik haza. Mivel az előző este történteket a párocska titokban szeretné tartani, egyre több és több hazugságra kerül sor, és ez meglepő helyzetek egész sorát idézi elő.

Az idegenek támadása helyett tulajdonképpen csak erről a néhány emberről szól a film, akik igyekeznek megbirkózni a film történéseivel, és egyre idétlenebb szituációkba keverednek. A színészeket is jól válogatták össze. A szokatlanul induló romantikus történet hőseit Michelle Jenner (Julia) és Julián Villagrán (Julio) alakítja.

Aki nem feltétlenül igényli a sci-fi akciófilmek látványvilágát, és egy igazán eredeti és vicces filmnek is szívesen adna esélyt, az bátran tegyen vele egy próbát.

 

Linkek: Imdb, Wiki.

Trailer:

Dirk Gently, a tévésorozat (2012)

 

 

 

 

 

 

 

 

Douglas Adams második legsikeresebb könyvsorozata valószínűleg nem szorul bemutatásra, bár kissé talán nehéz elképzelni hogyan is nézhetnek ki Dirk Gently, a holisztikus magánnyomozó kalandjai a tévés változatban. Eleinte nem igazán tudtam, mit várhatok tőle, de a sorozat kifejezetten szerethetőre sikeredett.

Az eredmény azért lett kitűnő, mert nem a könyveket próbáltak filmre adaptálni, hanem csak a főszereplő köré kerítettek egy igazi detektíves sorozatot, angol humorral fűszerezve. A Dirk Gently meglehetősen kilóg a tipikus mai tévésorozatok közül. Semmi törvényszéki orvosszakértői hókuszpókusz, mindössze egy álmodozó lúzernek látszó zseniális nyomozó, aki a másokénál sokkal nyitottabb gondolkodásmódjával és igen sajátos módszereivel végül mindig kideríti az igazságot. Ő az, aki biztosan rájön hogy mi történhetett, akármilyen valószínűtlen eseménysorról legyen is szó.
Stephen Mangan remek Dirk Gently lett, de minden nagy nyomozónak szüksége van egy segédre, ez esetben ez Dirk legjobb és ugyanakkor egyetlen igazi barátja, MacDuff (a BAFTA-díjas Darren Boyd), akinek a barátnője, Susan (Helen Baxendale) szintén fontos szerepet játszik a történetekben.

A nagy sikerű pilot epizódot követően három rész ment még le a sorozatból a BBC 4-en, mielőtt kiderült hogy ezentúl kevesebb saját gyártású sorozatra lesz pénzük, és a Dirk Gently is a leállított produkciók közé került.

Aki szereti a krimit és az angol humort, és az eddigiek alapján úgy érzi, hogy szívesen eltöltene Dirk Gently-vel néhány órát, bátran tegyen egy próbát a sorozattal.

Linkek:
Hivatalos oldal, Wiki.

Trailer:

 

 

Dylan Moran – Women Have No Feelings

Csajos filmek északról (A nagy nap és Csodás vagyok, szeretnek)

Ezúttal az agyatlan romatikus komédiák földjére tettem egy kis kirándulást, pusztán a szórakozás kedvéért.


Csodás vagyok, szeretnek
(Underbar och älskad av alla, 2007)
Jó kis szingli-film Svédországból. Belevaló csajokkal és mai kérdésekkel. A munkanélküli és pár nélküli hősnő nagyokat hazudik az önéletrajzában hogy megkapjon egy jó munkát, és a hazugságok egész jó kis hálójába keveredik, miközben bepasiznia is sikerül, ám a látszat gyakran csalóka. Szemét pasi szívatással és optimista új kezdetekkel. Ráadásul ez még magyarul is beszerezhető. (Imdb, német Trailer.)

A nagy nap (Den store dag, 2005)
A Bla Maend és a Gengszterek fogadója után ismét sikerült találnom egy jó kis dán vígjátékot, ezúttal a romkomok családjából. Esküvő szervező hősnővel, jobbra-balra kavarással, nagy szerelmi vallomásokkal, na meg persze meleg barátokkal és az ehhez tartozó coming out-okkal. Persze láttuk már ezeket valahol, de a saját műfajában ez a film egyáltalán nem rossz. (Imdb, trailer.)

Vígjátéksorozatok: Little Mosque on the Prairie

Íme egy érdekesnek és gátlástalannak tűnő vígjátéksorozat Kanadából, méghozzá multikulti témakörben. Egészen pontosan arabokról és keresztényekről, akik egy kanadai kisvárosban élnek.

A CBC nagy sikerű sorozata 2007-ben indult, és azóta már a negyedik szezonnál (és várhatóan egyre növekvő nemzetközi ismertségnél) tart. A wikipédia szerint a FOX már tervezi az amerikai változat elkészítését.

Az alábbi kis részletben a főhősök éppen egy mecsetet készülnek nyitni, a szomszéd pedig halálra rémül tőlük.

Little mosque on the prairie – EPISODE 1 – part 1

Infók: Wiki, Imdb, hivatalos oldal (CBC)

How Do You Want Me? (1998–1999)

A How Do You Want Me? Simon Nye vígjátéksorozata, amely a BBC Two számára készült, és egy városból vidékre költöző fiatal pár örömeivel és problémáival foglalkozik.
A főszerepben a leginkább a Black Books c. sorozatból és a stand-up comedy-jei révén ismert Dylan Moran, a párját pedig Charlotte Coleman alakítja.
A történet szerint a férfi a nagyvárosi ember, aki nehezen boldogul a beilleszkedéssel, míg a feleség a családjához és a régi barátaihoz megy haza. Nem is érti, hogyan lehet mindez a vártnál még nehezebb a férje számára. (Igaz nincs is mindig rálátása arra hogy a családtagjai milyen válogatott módszerekkel igyekeznek megfutamítani és elűzni mellőle a férfit.) Hősünket azonban keményebb fából faragták annál amilyet a látszat sugall, és nem adja föl olyan könnyen, így a helyzet is lassacskán változni kezd. Hol jó irányba, hol meg rosszabba.
A sorozatból mindössze tizenkét rész készült el, hamar végig lehet nézni. Nem az a tipikus kacagtató angol humor, hanem keserédesebb a megszokottnál, de azért jól el lehet tölteni vele az időt. A Dylan Moran rajongóknak mindenképpen ajánlott.

Infók: Wiki, Imdb.

Részlet: Ep1, part1.

A legjobb vígjátéksorozatok, amiket az elmúlt évben láttam

The IT Crowd (4. szezon)
Minden kockák hirtelen klasszikussá vált sorozata (Channel 4.).  Nektek ezt nem is kellhet magyarázni.

Supernova
Egy angol-ausztrál vígjáték sorozat szintén geek-ekről, egészen pontosan csillagászokról, Rob Brydon-nal a főszerepben. (Ha tetszett az ITCrowd és a The Big Bang
Theory, akkor érdemes megpróbálkozni ezzel is.)
(Itt már írtam róla.)

Mrs’s Brown’s Boys
A szókimondó ír nagyika mindig megmondja a tutit. Bár jó nagy család az övé és mindenkivel csak a baj van,  azért igyekszik összetartani őket. A fiai, a lányok és a menyek egyaránt megkapják a magukét. Néha jogosan, néha kevésbé. Nevetni viszont mindig sokat lehet a Brown családon. (Hivatalos oldal.)

Mind Your Language
Egy igazi klasszikus sorozat a hetvenes évekből, és benne egy angoltanár meg a bevándorlókból álló csoportja, akik közül a többség igen keveset ért csak angolul és van aki semmit sem. Minden diák más országot képvisel, és rengeteg félreértés közepette próbálnak elboldogulni a mindennapi életben.  (Ismertetőt már írtam.)

Father Ted
Ennek a sorozatnak a hőse három katolikus pap, akik egy házban élnek egy isten háta mögötti szigeten. A részeges öreg, a probléma-megoldó felnőtt férfi, az ügyefogyott fiatal, meg a hűséges házvezetőnőjük alkotta csapat gyakran keveri magát kellemetlen helyzetekbe. (Itt írtam róla.)

The Vicar of Dibley
Az első női tiszteletes egy kisvárosban (Dawn French) nincs könnyű helyzetben. Még szerencséje hogy olyan együgyűek arrafelé a népek, hogy valahogy mindig neki kell rajtuk segítenie és így hamar megszeretik, de azért az élet továbbra sem egyszerű. (Erről is írtam már.)

Akinek ez sem lenne elég, nézzen jól szét a vígjáték kategóriában.

Wanda Sykes: Wanda At Large

Wanda Sykes korunk legkitűnőbb és legnépszerűbb komédiásainak egyike.
Én elsősorban a stand up comedy felvételeit kedvelem, de láthattuk már egy csomó hollywood-i filmben is. Nem meglepő hát hogy még Obamáék is meghívták egy fellépésre.

Sykes először 2003-ban kapott saját vígjátéksorozatot. Ez volt a két szezonos, tizenkilenc résznyi Wanda At Large.
Bár elégé fantáziátlannak tűnik, hogy a főszereplő éppen egy Wanda nevű tévés komika legyen, a sorozaton így is olyan sokat lehet nevetni, hogy ezt hamar el is felejtettem.

Egy kis részlet:

Infók:
Wiki, Imdb, Wanda Sykes (hivatalos oldal)

Ben Elton: The Man From Auntie

Egy jó kis szórakoztató program Ben Elton show-ja, a The man From Auntie 1990-ből. Amolyan sketch show, stand up comedy-vel keverve.
Elton nálunk többek között a Fekete Vipera (Blackadder) és a Dilizsaruk (The Thin Blue Line) írójaként ismert, de írt emellett regényeket, musicaleket, és több másik vígjátéksorozatot is készített.

A The Man From Auntie-ban számos témával foglalkozott a politikán és az unalmas hétköznapokon át a média hamis világáig, emellett a szex sem maradhatott ki soha a műsor témái közül.
Az egyik kedvencem a visszatérő témák közül, amikor azt vizsgálja, hogyan manipulálják a marketingesek a fogyasztót, és ezekhez a részekhez remek reklám paródiákat is készített. (Az akkori reklámok a maiaktől meglepően kevésben különböztek. Mindössze annyi változott, hogy ma már más divat szerint vannak felöltöztetve a szereplők.) Összesen két, egyenként hat epizódos évad készült el belőle.

Az alábbi részletek szerintem mindent elmondanak arról, hogy miért is érdemes beszerezni a The Man From Auntie show-t.

Ben Elton – Consumer Watch 1
Hairspray Hairbobbing Syndrome

Ben Elton – Consumer Watch 2
Tampon Dependancy

Infók:

BBC, Imdb.

AD/BC avagy Matt Berry és Richard Ayoade rockopera paródiája


Az AD/BC még 2004-ben készült a BBC Three számára, és nagyon fárasztó. Ráadásul egy bibliai történetnek indul, ami a hetvenes években játszódik
Az egész mű mindösze fél órás, és Youtube-on is megtalálható 3 részben. (Part1, Part2, Part3.)

Infók: Wiki, Imdb.




 

May 2013
M T W T F S S
« Feb    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031